Látnivalók Szálláshelyek Szolgáltatók Abaúj

Huszita-ház

Kossuth utca 85.

Gondnok: Menydörgős Andrásné

Tel.:+36/70 775 4370

Tel.: +36/46-705-315

Fax: +36/46-588-355

 

Egész évben

Hétfő: zárva

Kedd – vasárnap: 10.00 – 18.00

A gyűjtemény előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Az egykori lakóházban a XIX. század második felének állapotát tükröző paraszt-polgári lakásbelsőt alakítottak ki. Látható a híres gönci hordó, és a helyi fazekasok zöld mázas kerámiái is. 1978-ban nyitották meg a közönség előtt, ez volt a megye első tájháza.

A "Huszita-ház", vagy más néven "cseh-ház" épület elnevezés nemcsak Göncön, hanem a környező településeken is megtalálható. A néphagyomány való alapját - azaz, hogy e házakat husziták lakták volna - a kutatások eddig még nem erősítették meg, máig is vitatják.

Az erődszerű lakóépület a Gönci-patakkal párhuzamosan futó főút mentén áll, mely a századok során észak-déli kereskedelmi és hadiútként szolgált. A házat mészkőhabarcsba rakott kőfalazat, emelt lakószint, szűk ablaknyílások, a ház alatti pincéből a telek vége felé induló és a szomszédos pincékbe ágazó járatok jellemzik.

A műemlék jellegű épület lakótere három osztatú. 1832-ben jelentős átalakításon ment keresztül, s az 1975-1978-ig tartó újabb átalakítás során nyerte el mai formáját.

A "Huszita-ház" udvara és az udvart követő hátsó épületek Gönc régi településszerkezetét mutatják, mely magán viseli az 1200-as évek utáni betelepítés nyomait. Ezek a jellegzetes hosszú telkek és a rajta levő egymás mögötti soros beépítés a családosztódások következménye. Az kőépületek konytoltak és szinte valamennyi alápincézett.